Koronavírus-járvány
Kormányszóvivő: szenteste napján is figyelni kell egymásra!
December 24-én is érvényes, hogy a rendezvényen maximum tízen lehetnek jelen, ebbe azonban a 14 éven aluliakat nem kell beleszámítani.
2020.12.23 08:30MTIDecember 24-én, szenteste napján is ugyanúgy fertőz a koronavírus, mint más napon, ezért ekkor is figyelni kell egymásra, az idősekre és a krónikus betegekre - hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Szentkirályi Alexandra hozzátette: december 24-én is érvényes, hogy a rendezvényen maximum tízen lehetnek jelen, ebbe azonban a 14 éven aluliakat nem kell beleszámítani.
Elmondta: a kormány hétfőn áttekintette a jelenlegi járványhelyzetet és döntött a szentestére vonatkozó szabályokról. Úgy határoztak, hogy erre az estére felfüggesztik a kijárási tilalmat, nem kell este 8 órára hazaérni. Úgy értékeltek, ennek a legkisebb a járványügyi kockázata, mivel általában 25-én és 26-án szokott lenni nagyobb jövés-menés, családi látogatás. Ebben az időszakban a korábbi korlátozások lesznek érvényesek - mondta a kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandra elmondta: a kormány több mint 17 millió adag vakcinát kötött le szerződéssel. A Pfizer/BioNTech vakcinából 5500 érkezik a két ünnep között. Ebből a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását. A tömeges oltások jövőre kezdődnek. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet: aki szeretné beoltatni magát, regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Eddig már több mint 300 ezren regisztráltak.
A kormány gazdaságvédelmi akciótervével kapcsolatos kérdésre válaszolva kitért arra, hogy az iparűzési adó felére csökkentése nyomán a pénz nem a kormányzathoz kerül, hanem ott marad a vállalkozásoknál, azoknál, akik a legtöbb embert foglalkoztatják Magyarországon. A kormány fog támogatást adni az önkormányzatoknak - hangsúlyozta a kormányszóvivő, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb településeknek automatikusan, míg a nagyobb, mint például a "leggazdagabb önkormányzat" a fővárosi önkormányzat esetében, a kormány le fog ülni tárgyalni az önkormányzattal - közölte Szentkirályi Alexandra.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:57 London kiutasította az orosz védelmi attasét
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06